A fertõdi (süttöri) Esterházy kastély-együttes XVII. századi kisebb fõúri rezidencia épületeinek felhasználásával 1720-ban, majd mai formáját is elnyerve 1762-84 között épült, barokk, rokokó és copf stílusban. A több száz hektáros tájalakítással, , kerttel és kerti építményekkel kialakított együttes építtetõje herceg Esterházy (Fényes) Miklós (1714-1790), az ország elsõ számú fõura, az Esterházy hercegi majorátus feje.

A kastély parkja és a kapcsolódó táj a barokk kertmûvészet legérettebb magyarországi alkotása, s egyben a barokk tájformálás európai léptékkel mérve is nagyszabású, példaértékû megjelenése. A Zinner Ferenc, majd feltételezhetõen Jacoby tervei szerint formált park és tájegyüttes stílusjegyeit tekintve az európai barokk kertépítészet egyik legtisztább kompozíciója és a világ egyetlen kétfókuszos barokk tájrendszere, amelynek fõbb vonalai, kompozíciós lényege és karaktert adó elemei ma is felismerhetõk és rekonstruálhatóak.

Az általánosan vett mûvelõdéstörténet országos jelentõségû központjaként is meg kell emlékezni a kastélyról. Herceg Esterházy (fényes) Miklós, mint a Magyar Királyi Nemesi Testõrség parancsnoka, Mária Terézia rendelete alapján 120 fõs (5 évfolyam/24 fõvel) kiképzõ intézményt mûködtetett itt. A vármegyékbõl delegált nemes ifjak a katonai ismereteken kívül olasz, francia, német és latin nyelven tanultak. Az európai mûveltség és kultúrtörténet magas szintû megértésére és élvezetére is megtanította az ifjakat a nívós oktatógárda (a zenét: Joseph Haydn, az építészetet Hefele Menyhért, az irodalmat Bessenyei György irányításával ismerték meg.) Az oktatómunkát is segítették a kastély gazdag gyûjteményei: könyvtára, képtára és metszetei. A 25 évesen vármegyéikbe hazatérõ ifjak magukkal vitték birtokukra az európai kultúra ismeretét, így ma már észrevétlenül beépült Eszterháza hatása a magyar kultúrtörténetbe.

A festmény a Schwerini Állami Múzeum tulajdona

Joseph Haydn és Eszterháza két elválaszthatatlan név az európai zene történetében. A nagy osztrák zeneszerzõ aktív korszakának mintegy a felében, 1766-tól 1790-ig itt lakott, és az év legnagyobb részét itt is töltötte. Amit ma számunkra a klasszikus stílus - mindenekelõtt a szimfónia és a vonósnégyes - jelent, az döntõ részben itt, a világ zajától távol, Haydn keze alatt kovácsolódott ki. Mindez Eszterházát egy történelmi pillanatra az európai magas-kultúra egyik centrumává tette. Magyarországnak ez a pontja néhány évtizedig - mint Párizs, Velence vagy Bécs annyi évszázadon át - olyan központ volt, ahonnan a zene fejlõdését több emberöltõn át döntõen befolyásoló, sõt forradalmasító impulzusok sugároztak ki Európa minden tájára. Vonósnégyes-œuvre-jének több mint a felét, továbbá ötvenvalahány szimfóniáját - egészen az Oxfordi szimfóniáig - itt, a ma is álló Muzsika-házban komponálta Haydn, s ezek a mûvek, köztük a méltán népszerû Búcsú-szimfónia, az itteni kastély pompás zenetermében hangzottak fel elõször. Hogy Pompakedvelõ Esterházy Miklós, akinek a szolgálatában a zeneszerzõ itteni évtizedeit - aktív pályájának mintegy a felét - eltöltötte, mennyire kedvezõ környezetet teremtett Haydn alkotómunkája számára a maga hozzáértésével, hozzáértõ érdeklõdésével és bõkezûségével, arról maga a komponista tesz tanúságot egyik levelében: "a Herceg úr Õfõméltósága szolgálatában … kívánok élni és meghalni".
Csodálatos francia parkjával, pazar épületegyüttesével, mûvészeti gyûjteményeivel, gazdag zenei, színházi, opera- és bábopera-programjával a "magyar Versailles" (ahogyan a kortársak dicsérték) különleges szerepet játszott az egész régió kultúrtörténetében. Haydn - "a zene Shakespeare-je", ahogy az angolok nevezték - munkásságának itteni felidézése jellegében egyedülálló, izgalmas kulturális kincset kínál a világnak. Eszterháza eszményi értelemben a világ kulturális örökségének elidegeníthetetlen része.
Ez a fajta szimbiózis egy zseniális alkotómûvész és egy fõúri rezidencia között egyedülálló a zenetörténetben. Voltak ugyan nagyon nagy zeneszerzõk, akiknek az életmûve szorosan összefonódott egy várossal, esetleg egyetlen épülettel (ilyen például J. S. Bach esetében a lipcsei Tamás-templom), de nincs még egy Haydnhoz fogható jelentõségû zeneszerzõ, aki ilyen hosszan élt és alkotott volna egyetlen kastélyban. Ráadásul ez a kastély, illetve kastély-együttes (a 19. század végén elpusztult operaház sajnálatos kivételével) teljes egészében, helyreállíthatóan és bemutathatóan fennmaradt.

Egyedülálló ugyanakkor már Eszterháza puszta elhelyezkedése is Kelet és Nyugat határán: maga a fõépület a francia kastélyépítészet legkeletebbre merészkedõ képviselõje; a Fertõ-tó viszont, amelynek mocsarai között az eredeti vadászkastélyt felépítették, egész Eurázsia legnyugatibb sztyeppei tava. Szinte jelképes, hogy a Nyugat és Kelet megosztottságát jelképezõ Vasfüggöny is a közvetlen közelben húzódott évtizedeken át; s hogy az osztrákok számára a Fertõzug ma is a pusztai romantikával, a Kelet "begyûrûzésével" egyenértékû, míg a mai Magyarországon épp Eszterháza az egyetlen hely, ahol valaha is tartós otthonra lelt a nyugati kultúra egyik vezetõ géniusza. Ugyanakkor Haydn jelenléte mégis nemzeti kultúránk, közelebbrõl a magyar fõúri rezidenciális kultúra része és csúcsteljesítménye abban az értelemben, hogy egy mûvelt és zenei, valamint általában véve kulturális tekintetben rendkívül eredeti és koncepciózus magyar arisztokrata egészen tudatosan épített ki udvartartásában egy a kor legmagasabb színvonalán álló zenekart, majd operatársulatot, s bízott meg a vezetésével egy Joseph Haydnt. Azt a Haydnt, akit világhírû, ünnepelt zeneszerzõként is meg tudott tartani, s akinek nem csupán kenyéradója, hanem kamarapartnere is lehetett. Mindez pedig akkor is magyar zenetörténet, ha Haydn itt komponált zenéje csak kevés és felszíni magyar elemet tartalmaz.
Eszterházának már a puszta léte is európaiságunk megkerülhetetlen megtestesülése. Ha pedig megfelelõ zenei programok révén Haydn mûvészetét újra elválaszthatatlanul összekapcsoljuk a - megújuló - kastéllyal, akkor az rövid idõn belül Magyarország kulturális arculatának egyik meghatározó elemévé fog válni. Eszterháza egyike az európai zenekultúra legjelentõsebb szentélyeinek - a nemzeti örökségünk egyik legértékesebb kincsében rejlõ kivételes lehetõségeket csakis ennek szem elõtt tartásával aknázhatjuk ki. A Haydn-kutatás nagy öregje, az amerikai H. C. Robbins Landon a 70-es években leírta, hogy "Eszterháza elhalványította Kismarton ragyogását". Ez döntõen Esterházy Miklós herceg zenei igényességének és a Haydn zsenijének köszönhetõ. Eszterháza ezért a jövõben is csakis Haydnnal és zenéjével együtt, vagy inkább azzal a középpontban válhat azonossá egykori önmagával.